Középszer

Harmincnyolc év. Már Berzsenyi korát, dühét és súlyát hordom tagjaimban. Kívül és belül lomha július van. Így tiprom itt a szőllőút porát. Nézem a tőkék csecsesült sorát; boldog lehetnék s egyre morcosabban zihálok és zsörtölődök magamban s viszem magam a csúcs felé tovább. Hát ott a völgy, a sík… Hol kis családom s a béke csipog, mint madár az ágon rejtezve, amíg rejtezni lehet – Egy kis halom, egy kis falu, egy kis nép – kölöncök, indák, horgak: gyökerek! Az Atyaisten sem ment már ki innét!