Hídi vásár

Hol a vásár, ott a vásár, közepében sámán kántál. Közepéről messzire szét az a síp, dob, hangzagyvarék, közepéből az a lárma, mintha Ázsiából szállna. A sík alján a tág napból jön egy lovas pejlovastól. Kelet nyíló kapujából jön a csorda, jön a pásztor. A föld alól, mint a lélek, mint a szöcske, ürge féreg, mint a hangya, a tavaszi, dől a magyar, az igazi. Mint a király háznépével, jön egy hajdú húsz ökrével. Villan a felhőnyi porból, kimennydörög a szíj-ostor. Birka, borjú a bikára, szimatol a kún a jászra. Mint az árvíz, mint megéledt kétezer évnyi kísértet: a láthatár sír-árkából dől a magyar, a javából. Jön a gyerek, jön a bogrács, tengelyen a sátoros ház. Jön a kémény, ládd-a, füstöl, jön az udvar mindenestől. A kocsisor, mint a zsineg gomolyaggá úgy tekereg. Tekerül a kocsma köré, mint falu a tornya köré. Itt kanyarog karikára, itt csobog Emese álma. Mennyi utca, lenge térség, futó állat, tarka népség. Ni egy kabar egy ugorral, egy onugor egy vogullal. Ilyen néppel, ilyen fórum lehettél, ős Karakórum. Ni egy cserkesz, ni egy tatár, egyik tikász, másik csiszár. Kerek a vár, akár az ég, kereng egyre, mint a kerék. Hát maga, kínai, ma mi? Láthatja kend, hogy vasuti. Forog nyugatra, keletre, a néptenger keveredve. Van csízió, van dáridó görög, török, örmény, zsidó. Haj magyar sors, szétszakító s újra összegombolyító. Az a glóbus! itt van, itt jár – Igyál, magyar, szebb lesz mindjár. Égigérő porban szépen nézd így jár keser levében. Szennyben, szagban, jajban, zajban, így forgat egyre vakabban. Pokol ez, de édes, mint a bakanépnek a körhinta. Ebben élünk, ebben főlünk, a napisten főz fölöttünk.