Kipróbáltátok magatok…

Kipróbáltátok magatok már énbennem is, magyarok, kipróbáltátok tüzetek, a tűzre hamu-csöndetek. Tiszátok, Balatonotok, alkonyi nagy sóhajotok, szőlőhegyi szép estetek dalát, ott ültem köztetek, s jaját, hogy is volt egykoron, ültem csak, beintett rokon, s hogy milyen mélyre estetek, s van-e itt mit keresnetek, mert bánat, szégyen be sok ért s a nagy visítást a honért, hogy medve esz, meg farkas esz s hogy pajtikám, de így van ez, s rá a hajnali tyu-tyu-tyút, hogy feledjük a szomorút, mert minek is, ha nincs remény, ültem az asztal szögletén, s hogy átok ez fejünk felett, de most már halkan fölkelek, gyermek voltam, nőttem, növök, vagyok egy kicsit ősötök, próbálja szívem hallgatag a régi bujdosásokat, mikor egy népnek szíve egy mellben dobog: ki menti meg, és a talp alatt a fagyott erdei ösvény úgy ropog, mint a holt apák csontjai, és vigasz azt is hallani.