Kipróbáltátok magatok…

Kipróbáltátok magatok
már énbennem is, magyarok,
kipróbáltátok tüzetek,
a tűzre hamu-csöndetek.
Tiszátok, Balatonotok,
alkonyi nagy sóhajotok,
szőlőhegyi szép estetek
dalát, ott ültem köztetek,
s jaját, hogy is volt egykoron,
ültem csak, beintett rokon,
s hogy milyen mélyre estetek,
s van-e itt mit keresnetek,
mert bánat, szégyen be sok ért
s a nagy visítást a honért,
hogy medve esz, meg farkas esz
s hogy pajtikám, de így van ez,
s rá a hajnali tyu-tyu-tyút,
hogy feledjük a szomorút,
mert minek is, ha nincs remény,
ültem az asztal szögletén,
s hogy átok ez fejünk felett,
de most már halkan fölkelek,
gyermek voltam, nőttem, növök,
vagyok egy kicsit ősötök,
próbálja szívem hallgatag
a régi bujdosásokat,
mikor egy népnek szíve egy
mellben dobog: ki menti meg,
és a talp alatt a fagyott
erdei ösvény úgy ropog,
mint a holt apák csontjai,
és vigasz azt is hallani.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]