A tájban…

A tájban bennerejtezik a bánat, mint az eszme a márvány tömegében, amelyet Michelangelo merészen kifürkészett és kivésett magának. Nézem és mérem s bontanám a fáradt tájat, a fákat, a szittyóst a réten: sejlik, mi bennük elrejtetett nékem, az üzenet s hogy még mi munka várhat. Anyaggá válik lassan szép világom; szemmel és szívvel aminek örültem; mint szobor-terhes követ bontom, vágom és vágyom minden fölöset körültem lerontani, mert nyugodtan-derülten az él nekem, ami átment egy halálon!