Babér

Tudd meg, hogy nemcsak a diadal jele:
a biztonságnak is jele volt, marad
 
Apolló fája, a babérfa.
 
Lombja közé nem ütött a villám.
Fejére fűzte mind, ki viharban ült
hajóra, lóra. Tiszta időben csak
 
költők hordták, mily láthatatlan
 
mennykövek, ős veszedelmek ellen?
Pálcával csaptam orron a Szörnyet én,
a csűr-dézsmálót. Messze az árva nép
 
hátrálva, integetve nézte
 
mit mivelek – mi kimélt meg engem?
Suhintást és fényt érzek. Az ég derült.
Tornyokban vadként ül, feszül izmosan
 
az omlás –, mily port rúg, ha ugrik!
 
Jelre fülel; vele én. De csend van.
Veszem babérom. Már nekem erre kell.
Szabadba ismét hangosan így megyek
 
bízva Uramban-Istenemben!
 
Óvni magam nem az én ügyem már.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]