Emeli…

Emeli – beh gyorsan! – az ősz a tájat, hűvösül a lég. Alpesbe tör az ismerős   szerény vidék. Emelkedünk; nem állja már november magasát a tölgy, a lepke, énekes madár.   Ürül a völgy. Kilép a fenyő; fenyvesek zúgnak, jégi csókák, sovány sasok, sirályok lengenek   itt, Ozorán! Egy helyben állok; szeliden rakosgatva perc-lépteit emel az öregség, szivem   emelkedik.