„Tán boldogabb már nem leszek soha…”

Mint fészekről meleg madáranya –

felrebbent, felszállt fölülünk az éj,

a szép madár, az idő madara.

Ne sirasd. Visszatér.

Mert mondd, elszállt-e azzal, hogy haza-

jöttél, a zene-ünnepély?

Nem zsong-e, nem kisér,

még bent is utolér?

Egyszerre mindent átcserél,

uj földet tár eléd varázslata,

mindent bezengve győztesen, akár az Úr szava.

Igy ő is szóra kél,

fölrebben, vonja látkörét,

kiáltva új mennyboltot ír föléd,

egy új mindenséget, ahol

nevetve azt, ki öregnek itél,

gyermekként jársz-kelsz, dudolgatsz, uralkodol…