Önző

Ha a szerzéshez még nem is,
az eldobáshoz már e tájon
volt erőm, hitem, ravaszságom,
becsapva éber lelkem is.
Egyenként s titkon, mint aki
lopni készül, úgy tapogattam
s vetettem el mind hamarabban,
mi züllesztett reményleni.
Munkálkodom, az idő sürget:
tudjak még jókor megtagadni
mindent, hogy meg tudjak maradni
embernek, bár vaknak-süketnek!
Ritkul a táj, akár vonatban
a száműzött körül honán túl.
Szállok szédülten a világbul
egy helyben állva mozdulatlan.
Tudok már jól feledni, jól
csak állni, hű arccal előre,
sulyos csönddel tömörre tömve,
önzően, mint a kőszobor.
Keményedem, mint mag körül
a csontház. Mit kell megőriznem?
Ha feltör, megtudja majd isten,
keserűt nyelvén, emberül.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]