Önző

Ha a szerzéshez még nem is, az eldobáshoz már e tájon volt erőm, hitem, ravaszságom, becsapva éber lelkem is. Egyenként s titkon, mint aki lopni készül, úgy tapogattam s vetettem el mind hamarabban, mi züllesztett reményleni. Munkálkodom, az idő sürget: tudjak még jókor megtagadni mindent, hogy meg tudjak maradni embernek, bár vaknak-süketnek! Ritkul a táj, akár vonatban a száműzött körül honán túl. Szállok szédülten a világbul egy helyben állva mozdulatlan. Tudok már jól feledni, jól csak állni, hű arccal előre, sulyos csönddel tömörre tömve, önzően, mint a kőszobor. Keményedem, mint mag körül a csontház. Mit kell megőriznem? Ha feltör, megtudja majd isten, keserűt nyelvén, emberül.