Hallgattam…

Hallgattam s ahogy vádoló szavad mind élesebb lett: igaztalanabb, riadtan én az ős gyermeki kéjt ízleltem, mint a konok elitélt, ki ingét tárva azzal lesz nagyobb a hóhérnál, hogy mindent odadob. Csak néztelek; hát vágj ide s ide, végezd te el, mit nékem kellene. És vártam azt, mely kettőnk mérlegét elbillenti és visszadob föléd: a latnyi túlzást. Büntettél tovább. Nem láttad arcom győztes mosolyát? Szegény, vak voltál. Én, az áldozat, szégyelltem már, hogy sajnálhattalak.