Semmit sem értünk…

Semmit sem értünk a halálhoz. Hűvös és nedves az évszak. A köd homályt vakol a hullongó homályhoz. Vígasztalan szem: az ág csak csöpög. …Én sem vonzódom a világhoz – Ázottan bú az állat. Gomolyog az est, az elme. Varjúként kiáltoz, csapong a ködben eltünt alakod. Nincs könnyebbülés. Annyi sem, amennyit kutyám kihány, csaholva azt a semmit, mely engem is azzal nyom, fojtva, hogy üres, valóban. Úgy dermeszt, előre hogy csak az űr, magányom csendje nőne a suttogott jajtól is. Hallgatok.