Elfordulsz…

Elfordulsz –, a sík táj, a tenger fölissza   lágy alakod, orcád, s ragyog az ég. Fölém száll egy darab, tiszta   antik Görögország. Az árnyék millió cserepe az éjnek,   szétszórva a tájba – Villog két színével a kétszínű élet,   akár a sakktábla. Megértem a játszmát – csapdaként a kocka   gyanús valamennyi. Lesik az istenek, ki bukik a rosszba,   lehet-e nevetni. Nem mozdulok. Tudom, hogy sohase látlak   e tünde világban. S tudom, férfimód az lenne megoldás csak,   hogy szemem kivájjam.