Játszottam…

Játszottam; azt hittem, velem   játszol, Uram, vidám vagy. Nevettél. S hirtelen a menny   eltorzult, fényes szájad. Horkanás hallott – fogaid,   villámaid ragyogtak – Néztem cikázó sorait   hánytorgó homlokodnak. …Az apám szegény, ha ivott –   karba kapott, becézvén. Egyszerre szemefénye ott   röpdelt a balta élén. Lefogták. Téged senki sem!   Mi részegít? Hiába nevetsz már. Félve figyelem,   hogy jársz, dülöngsz a Házban. Az anyánk tisztította ég –   csattan, törik, mint ablak! Lámpa hull, hó száll, tollpihék;   a gyermekek zokognak. Megismerem már lehedet,   rossz apa őszi szélben. Rámhajolsz? Még rejtelmesebb   arcod; mint tükörképem. Csönd van mostan, tél; összetört   erdők; mezők letépve. Hallgatsz. Neked is harc között   adatik már csak béke? És szeretet csak elhalón,   ha könny közt vall, dadog már? Mint nékem? Ki vagy, nem tudom,   csak azt, fiad vagyok már.