Az én fülem sérti…

Az én fülem sérti leginkább, hogy alig   fordulnak egy-két kört e versek szabott zenéjükön, egyszerre mindegyik   riasztó zajt recsegtet, gorombán, mint midőn a tű a lemezen   kiugrik, érdeset csikordul s a szabad anyagot szakgatja élesen:   mi van a dallamon túl? Mit rejt a dal? – Rendelt körén zengve fut és   egyszerre – mily határt súrolva? – a lélek felsikolt, mint tányéron a kés   s egy szót nyög újra, újra – Halál, halál, halál – bármerre fordulok,   válaszul nekem e világ már azt súgja s hirtelen, kürtként azt zúgja, hogy   egy forgás még s lejártál! A föld szalad símán; szédülten így kapok   szerelem, barátság, felétek. Köröttem, jajra jajt tépve, így karmolok   mindenbe, mit elérek.