Nyugtalan alvó

Kiáltsz és átkarolsz – pihegve, hirtelen   dallamra nyögsz már, szép szirén, ahogy lebuksz megint és azt hiszed, velem,   az álom tünde hab-szinén. Karod nyakam köré kulcsolva ki elől   kúsznál, remegő, fölfelé? S ha fönt vagy, mért akarsz lehúzni lebegő   honodba, szolgáid közé? Lemennék szívesen. Megtudnám végre ott,   kiket csalsz sorba le, ki űz? Ha hunyt szemmel, ügyes úszó-mozdulatok   között karomból elmerülsz. S mit készítsz ellenem, mert síkos testedet   átkapva egykor hallgatag, félig-lény hugaid közül a rettegett   emberi partra hoztalak?