Hány alakban bujkál…

Hány alakban bujkál, mint egykor a Múzsa,   ajkán hamis fénnyel a halál, hogy titkát egyszerre megsúgja   s rámszóljon: beszéld el! Ismertem a Múzsát. Majmolva az istent   ő is száz alakban, egy lány, egy napszámos mosolyából intett:   beszélj hát. Daloltam. Így kerülget, lesdel a halál is mindig;   perverz harmadiknak örömünk felezni közénk is besiklik,   bárhogyan szorítlak. Arcod üdvözült volt, oly távolin édes,   midőn hódításom féltve reádnéztem, mint az ő mellén lesz   majd a hideg-ágyon. Vele vívódtál már? S én is vele voltam?   Zavartan, hőkölve, de azután annál mohóbban hajoltam   a gyanús gyönyörbe. Szavaira számon még dadog a válasz.   De te, mit tudsz meg te, ha a vonaglás hab-csúcsán felkiáltasz,   rettegve, nevetve?