Külön világban

Külön világban és külön időben   éltél, be messze tőlem.   Már vége – vége! Már új idő, új rend van készülőben,   egy új teremtés, könnyű kezdet:   susogja versenyt egymás mellett   egymást vidáman rábeszélve két karóránk felém a langy sötétbe. Mi egy ember? Egy élet? Oh, tudom, csak   kehelynyi külön korszak.   Beh vártam, várom: napunk, holdunk egy égbolton bolyonghat.   Fülelem, hogy a két szív, melyet   egy karban tartok, hogy felelget,   hogy békül, mióta egymáson majd összetört – hogy egymásra találjon! Felriadok egy ideje, mint pásztor   apáim, minden pirkadáskor.   Mit féltek? Éltem féltem az éji tolvaj elmúlástól?   Gyúl kint a nappal, tele széjjel   nyájként mozduló eseménnyel.   Kár már mi érhet? – kérdem, mióta gondom tiéd, felerészen. Nagy fényben alszom el. Álmomban, úgy szeretlek,   multamba is már beeresztlek.   Gyermekkoromban jársz fel-alá velem –, ha est közelget,   nevetve rántsz kézen anyámnak   hívó szavára, tán anyám vagy –   Ismerlek; mosolyodban forgok, heverek, végre megnyugodtan.