Mint szobád…

Mint szobád egyszerre, ha villanyt kattantol,   otthon lesz, ragyogván, e vak szerelem úgy lett otthonom attól:   neked panaszkodnám. Egy lágy ütés – aztán mennyi fény a szívben;   mint rég, ha bajomban anyámra gondoltam s máris könnyebbülten   feléje indultam. Honnan e varázslat? Öregszem. Csititva   hova viszel vissza? Az elvadult földön ráismerek újra   biztos otthonunkra. Mily közös hazátok van, asszonyok néktek!   Elnézem fölényes mosolyotok, ahogy a remegő, éhes   zsákmánnyal megtértek.