Nincs mit panaszolnom…

Nincs mit panaszolnom. Lám lehetnék boldog,   még ifjú erőben. Ha csahol is, egy szemrántásra elkullog   a halál mellőlem. Rövidül bár az út, mit rovok dalolva,   látok egy-két csárdát, hol az utazót a komor alkonyokba   fehér ággyal várják. Egy-két fekvőhelyet még lehet szereznem,   helyemet keresve, kényesen forogva, amíg be nem fekszem   kihevert helyemre. Mígnem – bármi jó volt is a közelséged,   a melegség és csók – lusta szeretőként elfordulok, élet,   mert alunni még jobb.