Talány

Ágról a lágy körtét előlem – csak úgy loccsan – a földre dobja. Mert nem hajtottam fel időben: ecetet köp pohár boromba. Nem hordod? – elnyűvi ruhádat. Nem költöd? – elveri a pénzed! Késs csak egy órát – a buzádat, gazzá kaszálta már a rétet. Lót-fut, jár előtted-utánad – Kiméld, vagy ne kiméld a nőket: százszor kegyetlenebbül nálad gyalázza, rikatja meg őket. Mérlegeld – övé már az eszme; a vágy, mit érleltél szivedben – Én ismerem őt, versenyezve vele éltem; ő élt helyettem. Kézzel kapdosva most is itt van. Félszemmel, öntelten figyel rám; s gúnyból, míg ellene ezt irtam, tövig szívta a cigarettám. Töprengsz az ostoba talányon? Megért: övé vagy, ha megérted! Lop téged is tőlem, barátom, tölti a korgó semmiséget. (Ide írhatnám: idő, isten de ez se nyitja a rejtélynek. Forgathatod: csak játék; míg nem te fordulsz lábbal majd az égnek.)