Úrfelmutatás alatt egy falusi kertben

Rebben a harangszó, mint sereg madár. A toronyablakból angyal kiabál oly üdén, mint mikor e kertbe feléd kis nénéd csipogta: benn van az ebéd! Szomszédban a templom s nagybátyád a pap. A kórusban Imre öcséd orgonál, presbiterré tették két sógorodat, Katikának is egy kántor kurizál – Mint hatalmas, mindig pártfogó rokon tartja szemét az Úr kis családodon. Vasárnap mindenkit asztalához int. Mindenki elmondja vágyait megint. Csak te… de hallod, hogy téged is hivat, elfeledte régen csúf pletykáidat, azokat is, miket gyónván még Mari néni se mer neki visszamondani. Járulj hát elébe! hisz már csak a dac tart vissza s a szégyen, hogy mit mondanak… egy eretnek jegyző! egy csak testre-jó orvos! a falusi ferbli-kaszinó a nagy vendéglőben, mely a kuglitól szentségtörőn döngve forr, mint a pokol! (Így van, Uram! Így van. Így van már – fogadd titkos áldozatnak vallomásomat. Fénnyel, nevetéssel, mint pogány piarc nyüzsg – de mi fölött már ez a hetyke arc? Mint katakombákban az első hivek: guny-mosolyom alatt várlak, zengelek!)