Hűtlen jövő

Emlékszel X-re? Fecsegő jóslat-szadista volt. Ha szóba kezdett: kié lesz a jövő – már mentem is… És az idő ráhallgatott, őt igazolta. A jövő őmelléje állt, (lám akkor is már ráhunyorgott) benne lelte meg férfiát, hőssé ezt a szive-puhányt tette; bölccsé e félbolondot. Sejthettem volna. Mért tegyen e hiú lenge lény mást mostan, mint amiért évezredeken átkozta a történelem? Tudhattam; tudtam; de csalódtam. Előre néztem, őfelé. Én hittem egyre, hogy a holnap színe szebb, mint a tegnapé – Nó, most, hogy fátylát leveté, jobb is, hogy nem engem karolgat. Nem tudom, mi vár. Kiderül, hogy ha nem ő, hát a mult rejti, amiért érdemes emberül még élni? Vagy rajtunk kivül s földön kivül kell célt keresni? De kire bízzam igazam? Terveimet, ha még akarnék? Kesergek persze, hangtalan – De nem veszejtem el magam egy ilyen rossz ringyó miatt még.