Hazám

Hazám szorít és fáj, kisebbedik,
oh, nemcsak határain át!
Érzem a végek rezzenéseit,
hevét; testemen érzem a hazát.
Ilyen közel jött. Nemrég szabadon
mozoghattam még tőle. Mint apám
házát, eszembe őt is csak bajom
juttatta; úgy volt csak, hogy várt reám.
Mi feszíthette most körém? Rekedt
viharral nyomja hozzám a világ.
A bőröm szinte. Ki őt sérti meg,
elevenembe, jogaimba vág.
Szorongok benne; s érte! Igy enyém.
Ahogy szorítják – hogy lélekzetet
vehessek – vissza úgy szorítok én,
válok részévé, hogy szabad legyek!
Voltak, kiket a sors úgy megnövelt,
hogy országot tudtak betölteni,
hogy őket ölte, ki kést abba vert.
Kezdem a hősök jaját érteni.
Veszélyes kor. Fogadj be úgy, hazám,
hogy kezedet, ha védőn fölveted,
érezzem; én is úgy mozdítanám
s dícsérjelek, mint jó reflexemet.
Fogadj be úgy, ha még jóra-konok
ifjú erőmmel jobbat akarok,
érezzem: mozdul óriás tagod:
anyag, de véled lélek is vagyok!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]