Sasad, Farkasrét
Sasad, Farkasrét… réten farkasok, |
a légben régen nincsenek sasok. |
Cinkék, rigók, más jámbor madarak |
keringenek a közel ég alatt. |
A földön meg, mint földből nőtt kezek, |
törpe barackfák nyujtják föl gyümölcsüket. |
|
Itt élek, kelve amikor a nap. |
Nem sajnálom a villamos-utat; |
a völgyekbe, a tejes mélybe le |
úgy merülök, mint tenger mélyibe |
s mikor a munka este kibocsát, |
a csillagokból szívná meg mellem magát. |
|
Mint ostromló had lövedékei, |
pufog a lejtőn egy-egy gépkocsi. |
Ha irányt vált a felszél, éjszaka |
gyors dagályával a város zaja |
kertünkig ér. Léptenként fölfelé |
előre húzódtam ki a hegyek közé. |
|
Ki nem utálja még a telefont! |
S a többi barbár csápot, mely befont, |
áttörve téglát, cserepet, betont, |
ropogtat, mint a Szörny Laokoont, |
s kiért? miért? – a kultúrát ne mondd, |
ha már legyűrtek, ne légy hozzá még bolond. |
|
Nincs telefonom, nincsen rádióm, |
bár volna sürgős mondanivalóm, |
de megnézem már, szóm kire bizom |
s azt is, kiét még én meghallgatom. |
Vadulok – nem mint parlagon a föld, |
de mint akit rég útra égi cél jelölt. |
|
Meszelt falak közt ülve csöndesen |
nincsen barátom, díszem, istenem. |
Holdam van csak az ablaküvegen, |
sötét lombok közt futkosó szelem, |
kilenc gyümölcsfám, tücsköm egy határ |
s szívemben farkasoknak kényessége már. |
|
Nem is én, csupán a torkom morog, |
egy zörrenésre arrébb kullogok, |
gyáva a bátorságomnak vagyok, |
a szennybe tisztálkodni gázolok |
s ha érdesen is, azért dalolok, |
mert hódítás már minden, amit elhagyok. |
|
|
|