Fecskék

Nyisd ki az ajtót, nyújtsa be   rózsaszín orrát a hajnali ég, árassza ránk, mint meleg állat   mezei, hazai lehét. Be szép a völgyek kis világa   ottlent s ittfent e szálloda; nyers légben, fényben a szűk erkély   mintha a mennyből nyílana. Fenyők és felhők… Jöjj ki mellém,   úgy ahogy vagy, már süt a nap. Meglátnak – legfeljebb a fecskék   s még vígabban sikonganak. Még ragyogóbban, részegebben   köröznek ott a nap előtt, forgatják ezt a vaksi bolygót,   ezt a tündöklő, gyors Időt, melyből minket is kiragadtak   csapongva megint és megint összefonódó, fonódva is   csapongó öleléseink!