Heverő

Jó lesz ez is, a csönd. Szabad óráid csendülő szavát, boldogan dörzsölve kezed, egyszer magadnak gyűjtheted, mint zsugori az aranyát. Szép ez a tavasz, szép ez a vasárnap, ahogy estbe hull – ahová nézel, mindenütt, minden levélen egy ezüst perc reszket még zsákmányodul. Mily gazdag egy nap, ha üres! Mily erdő, műhely, gond nekem! Reggel dallal lépek belé, este úgy jövök kifelé, súlyos tervekkel terhesen. Régtül remélt találkozás már ott vár csak, hol ki se vár. Legtöbbet akkor termelek, ha munkátlanul heverek, szemem, ha nem les, úgy talál. Barátaim, elhagytatok – oh ne térjetek vissza még! Hagyd te is kicsit, szerelem, a drága űrt, mely melegen véd, mosdat, régi gyermekét. Bele kell fognom, érezem, életem főművébe már. Mosoly zárja le ajkamat, ha megértem jutalmadat, dúsgazdag, végtelen halál.