Hirtelen csönd

Mily hirtelen csönd a zajos világban.   Az angyal elrepül. Nem leszek a számkivető halálban   sem ilyen egyedül. Mert néma szájjal a remény is elhagy,   felszáll és ellebeg. Hallgatom, ahogy itt-ott még szavalnak.   Lehajtom fejemet. Mi néked szeretőd, házad, a szépen   fülelő csecsemő, ki él helyetted is majd: az volt nékem   a gügyögő jövő. Én hagytam el, vagy ő hagyott faképnél?   Keresse az, akit a magyarázat a kudarcok végén   vigasztal még – vakít! Én az vagyok, ki hajdanában voltam,   a sort-álló szegény. Hány éjet vártam. S elfogyott a boltban,   előttem a kenyér. Itt állok. Hány éj telt azóta már el?   Lassan továbbmegyek. A hírt arcomra esztendők írták fel.   Ne is kérdezzetek.