| szép hullámaival ez az alkonyi hegy s túl rajta a kéklő |
| tengeri ég, melynek partján, mint a lebűvölt, hűtlen előőrs, |
| lám a kalandos képzelet is csüggedve lehull, vissza se int már… |
|
| boldog tánca kavarg ott? Tiszta vitorlák |
| szántanak egy gyöngy-fodrú messzi vizen? Felelj, |
| mit sejdítsz ott, szív, mondd, mire vágynál? |
|
| Mondd, mi ragadna, mi hív, |
| vonz oda túlra, ahol most, mint karokba |
| hajlik lágyan e nap – ki tanyáz ott? |
| mily rokonod, mily sose látott, vagy feledett rokonod? |
|
| út kanyarog le – tudom – dús lombokkal… az egyik |
| mentén most kocsma világolhat már – torkom |
| érzi, idézgeti máris hajdani mámorát… |
|
| hajjal álltam e hegy tetején – emlékezem – álltam, |
| néztem a völgybe dalolva, ifjukoromban! |
| egy szép szeptember eleji estén… |
|
|