Óda Európához

1 Európa, Európa. Néztem, az orromig se láttam Audun-le-Tiche és Esch-sur Alzette között, három ország között az esős téli éjszakában. Salmon Ruhé rabinövendék, egy útlevéllel három lengyel, Hildegard Huxenrode jött még s egy ágrólszakadt bolsevik, nagy csontkeretes szemüveggel. Balról valahol Németország morgott kohóival gorombán. Jobbkéz felől Franciaország lapult csöndesen, mint a nyúl egy zengő jegenyesor alján. Luxemburgot kerestük, úgy mint Jázon az arany gyapju földjét. Vezess, vezess oh Ariadné oda, hol nem kell útlevél, hol kenyeret oszt még a rendőrség. El-elszakadtunk, majd riadtan, káromkodva összeütődtünk. Mint nyálkás vén sárkányszemek égtek a fináncőrhelyek olajmécsei körülöttünk. Nem tudtuk, milyen honban állunk. A köd, mint üstök gőze forrott. „Az anyaföldet, azt szagold meg – gunyolt Salmon –, a Houbigant s a sör illata vezesse orrod.” Patak mormolt, mind hangosabban az eső biztató szavára. Ráleltünk nemsokára ott, hol híd nyúlt át rajta vasbetonból. Letapogatóztunk, alája. Óh, Európa, ott szavaltam először rólad a sötétben. Rab gesztusai jobbkezemnek, mint fogoly madarak repdestek Hildegárd csitító kezében.   2 Moszkvában a Kuznyecki Moszton citera pengett ki keményen a sötétbe egy kocsmaajtón. Éjfél elmult, sok minden elmult, amikor Ljubával beléptem. Részegen egy kicsit, nem bortól, a meleg hálától a szivben, csak könyököltünk, olykor-olykor elmosolyodtunk, mint vasúton két ismerkedő ismeretlen. Kihörpintettük poharunkat és egymást is – derülten, tisztán hallgattunk, minthogyha valóba vonatkerekek vittek volna csattogva egy kietlen pusztán. Véletlenül egy éjszakára az idő őrült szerelvényén, egy pár órára összezárva könnyüek voltunk, boldogok tán semmitől semmit se remélvén. Egy zürjén újságírólány s én emléktelenül már hazámból – Mint anya elveszettnek hitt, de megtalált gyermekeit ringatott egymáshoz a távol. Munkások és munkásleányok csatornatisztitó ruhába bujva s vörös rendőrlegények sört ittak és ecetbemártott nyers uborkát rágtak utána. Majd elfeledsz és elfeledlek, mondtam, hát kezdjed is Ljubácska! Ismerlek, azt szeretem benned, ezt szeretem, e gyorsvonatnál gyorsabb utat új s új világba.   3 Leányok, ifjú lányok, más és más hangsúllyal mosolygók, ti nyitottatok titkos ajtót, amelyen át beléptem és megszerethettem hazátok. Köszönöm, hogy anyámén kivül más nyelven is dadogni, sírni és megint bizni a szóba megtanitottatok ti gyermekkoromat sokszorozva.   4   Én láttam csillogásodat még, bár lázas volt már, mint láz-marta szem,   hallottam biztatásodat még bár meg-megakadt már öregesen,   midőn eléd álltam a szóra,   hogy örökségem átvegyem,   Európa, oh Európa – Férfi szellem, ki csavarogva szűz nemzeteket csábitottál, rekedt hangodban, vén szemedben, ráncaid közt is felfedeztem   egykor ki voltál.   Az észt, erőt, a férfi kellemet!   amelynek atyja sátrából jövet   boldog és büszke megesettje lett   a hajadon-nép is, a drága, ki táplált engem s a falat kenyérrel ízes jó szavait is számbarágta.   Fennhangon vallom én magam fiadnak, bárha ma sem érted   szavamat s vallom hangosan   testvérnek mind a népet,   kiket te nemzél.   Emelkedj fölibénk, Atyánk! Zeuszként száz és száz alakban   jelenj meg ujra! Szólj reánk, hogy mégis egy vagy s változatlan!