Alkalmi meditációk

A vegyes házasság átka Két szellem küzd itt, amint látható, egy hívő és egy istentagadó. Nagy próbát rótt rám már azzal az ég, hogy vegyes házasságból származék. Két nagyapa, két család szelleme próbálja bennem: egyesülhet-e? Az egyik csöndes, egyre mosolyog, úgy kérdi gúnnyal: Hová is jutok? Kitör a másik erre untalan: Biz a pokolba, tisztelt nászuram. – Oda-e? – Oda, és ez a gyerek, ha így nevelik, ez is elveszett. Pipára tömnek, fölsercen a tűz, s a mennykék füst, mely mindent egybefűz. Szemem elől felhőbe lengenek. Egyedűl vagyok, veszendő gyerek. Nézek utánuk. S ami lent maradt: arcvonásaik itt az arcomon hol mosolyra, hol könnyre állanak. Örök harcukat tovább harcolom.   Hallgass Se sértés, se gúny, sem a szolgai ravasz könyörgés Őt nem csalja ki. Énekelhetsz, fujhatod a verset, Szivedről és nem hangodról ismer meg. A híg panasz is hasztalan neki, könnyed sincs elég Őt kiönteni… A csiga, ürge példáját idézted? Te bujsz a földbe, hogy ha Ő idéz meg! Hallgass hát s készülj szavára: ha Ő a szelet vetné, lehess levegő, víz, ha a fodrot. Várj csak, várj. S ha nem szól: tudj megfeledkezni te is magadról.   Munka közben Rásüt a nap s mint Memmon szobra rég, a havas méhes zümmögésbe fog. Igy zeng a szivem is néha már. Zenét vélek fülelni. Nyugtalan vagyok. Két kas mögött babrálok s érzem a vágyat már, hogy frissen letegyek seprőt, fogót, s elkezdjek hirtelen egy messzezengő boldog éneket.