Oh, nép…

Oh nép, akadt hát pártfogód! Szabadság, bajnokid teremtek! Pusztuló tájak, dőlt zsellérsorok, Fény Hunnián! – nem-rettegő fejeknek   lettetek édes gondjai! Csitulj sziv, békétlenkedő, nyugodj, magyar, hajtsd vissza fődet. Tudják, mi kell már neked, sőt mi kő’ tapasztalt és hiv őrei a földnek,   kik őrzék tiz századon át. Oh, megvédenek ők, meg ők a rázkódástól, mely a honra: szegényre, dúsra dőlne, ha a föld-, és a vagyonbiztonság meginogna   s az ősi alkotmány vele! És minden ország támasza, talpköve, a méltó kamatláb! Ily tiszta egység nem volt még soha mióta mindezt ők meghóditották   a karddal, mely befele üt.