Vadak etetése

A gáttalan Kár volt néked a lélekelemzés. Gyáva, hazúg, de   – érezvén nyomorod – néma valál   legalább. Most szabadon s büszkén ömlik ki belőled a   szenny. Jaj.   Tisztulsz –, jaj, te szegény! kezd   kiderülni, ki vagy!   A beteg Ő a beteg. Megvan minden nyavalyája, mit ismer,   Sőt ismerni remél egykor a gyógytudomány. Harc és munka alól fölmentve, vértanu arccal   – harminc éve ma már – várja a szánakozást. Látom a messze jövőt. Panaszossan metszi a sódart   Majd sírunk tetején és: „avas ez…” rebegi.   A nagylelkű Üsd a zsidót és üsd a magyart és bánts meg akárkit:   Kandli barátom, ahogy hallja, magára veszi. Védteleneknek pártfogolója? – Ó, sose higyjed:   Oly hiu, hogy mástól még sebet is irigyel.   Az elvhű Fajvédő voltál s tele szájjal, bőgve csepülted   Azt, ami nem védte, istenitette a fajt. Bolsi levél s az iménti költő s műve ezúttal   Marxi idézettől lelt kora, szörnyü halált. Aggódva figyelem – fordulsz ujból – hova nyúlsz most   Uj ürügyért, irigyen verni a jót s igazat?   A nagy kérdés – Pusztul a nép – kezdtem. Hangom elakadt. – A magyarság… – Mit? Magyarok? – hangzott. – Csönd, te zsidógyülölő! – Pusztul a nép… – Hallgass! Ne beszélj itt másról! A kérdés Egy volt és leszen is: antiszemita vagy-é?   Jog a XX. században Hol az igazság? Mindenkinél – Ölheti egymást, mind aki él.