Nocsak

Nocsak tanakodjunk, futja az időből. Kövér-sovány kint a gulya – bent jó gulyás gőzöl. Kilakhatnak abból kinti, benti strázsák – Egy fi-levél se rezzenti az idő futását. Lent, hű falvainkban békesség, okosság – Megrághatja ki-ki köztünk mondanivalóját. Aludhat is rá – ha reccsen is – vigyázva reccsen a ház, hasal a vén kapufa a sárba. A jószág se bődül, kéményfüst se lebben. Ül a gazda családjával bölcsen a hidegben. Soha mit se várni, azt is megtanulta. Egy piszt se vét drága népünk latolgatásunkba. Nohát, hogy is volna, ha volna, mi kéne. Soha ilyen szép alkalmat higgadt szócserére. Jó dohánnyal, borral vigalom az éjjel. Mig mi innen föl nem kelünk, kint a nap se kél fel. (Kutya is ha vakkant, mintha kútba vetnék. Aki dalol, most fujja ki utolsó keservét, azután elhallgat, befordul a falnak. Strázsa ha kell, fejfájához kell már a magyarnak.)