Rossz gondok

Nekem nem az a szenvedés jutott ki, melytől a szív hevülten villog: magára ismer s borultan is éles cikázást rejtegetve forgolódik, egyszerre fölszáll búcsúzva hűsebb régiókba. Nem az a büszke, fölemelő szép árvaság, megkülönböztető boldogtalanság, tespedésből riadó kín, mely szinte boldog, hogy kardot kaphatott, derék haragvást s egy ősi fuldoklásnak nyitja kél. Rossz gondok, aljas számvetések, kétszinű betegség s kétely – kétely s ujra szennyes szükség, sunyin közelgő tél, szorító csaholásával ez a falka vett körül, kisért örökségként apám házától vad kardallal. Ez vert föl hajdan s hajtott marakodva a kevés koncért, inaim fenyegetve – igy jöttem kóbor Orfeuszként, verve magosra tartott lantom, e csürhe közt, amellyel háltam, amelynek mormogása keltett! Gondjaim mégis, seregem, folyóm, kik sodortak és neveltek, ti visztek, szitkaim, vaskos kötődésem közben is, akart-akaratlan, előre s föl tán, táguló orrlikkal, dülledő szemekkel kutatva az isteni zsákmányt!