Rossz gondok

Nekem nem az a szenvedés jutott ki,
melytől a szív hevülten villog:
magára ismer s borultan is
éles cikázást rejtegetve
forgolódik, egyszerre fölszáll
búcsúzva hűsebb régiókba.
Nem az a büszke, fölemelő
szép árvaság, megkülönböztető
boldogtalanság, tespedésből
riadó kín, mely szinte boldog,
hogy kardot kaphatott, derék haragvást
s egy ősi fuldoklásnak nyitja kél.
Rossz gondok, aljas számvetések, kétszinű
betegség s kétely – kétely s ujra szennyes
szükség, sunyin közelgő tél, szorító
csaholásával ez a falka
vett körül, kisért örökségként
apám házától vad kardallal.
Ez vert föl hajdan s hajtott marakodva
a kevés koncért, inaim fenyegetve –
igy jöttem kóbor Orfeuszként,
verve magosra tartott lantom,
e csürhe közt, amellyel háltam,
amelynek mormogása keltett!
Gondjaim mégis, seregem, folyóm,
kik sodortak és neveltek, ti visztek,
szitkaim, vaskos kötődésem
közben is, akart-akaratlan,
előre s föl tán, táguló
orrlikkal, dülledő szemekkel
kutatva az isteni zsákmányt!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]