Feriam Sidera Vertice

Szánalmat érzel s enyhe furdalást kegyes agg, hogy lám koszorús fejem s szédült röptökre szárnyalt szellemem napestig, sőt gyakorta még azontul a lenge hold szép útja idején is, alantas alkuvások, a sivár piac mulandó följegyzéseit és kalmár számvetések titkait bogozza s hű nőm, fennkölt szárnyalásaim társa e közben mos, sikál, – s mi több: nekem, kinek füle az istenek hangját várhatná joggal – köznapi izmaeliták gyors szavára kell hajlonganom, némulnom és fülelnem –, nekem, kit egykor ország ünnepel majd s merevít ércbe, fölvetett tenyérrel –: helyezd lábamhoz kalapod, helyezd belé palotád kulcsait, selyem tárcádat, téres földeidnek bélyeges okmányait, három nehéz gyürűd, s szerényen mindezt – mert nincs más megoldás! s hogy végül szíved egészen szabad s könnyű legyen, még forditsd ki zsebed, bókolj egy mélyet, aztán, hogy soha arcod emléke se rezzentse mély lelkemnek csöndjét: lódulj a pokolba s ott egyen kedvére a fene.