Regényrészlet

Az udvaron egy szegény vakember harmonikát javít, Pin, pin… zenével szelidíti sorsa komor angyalait. Fülét szerszámára nyomja, hangot próbálgat, mosolyog, Aztán arccal az égnek dalba kezd, apró lábaival topog. Mosolyog és topog, bizonyára azt hiszi, hogy röpül. Három szurtos gyerek bámulja mindezt a vakember körül. Jézus elé röpül diadallal, feledve teljesen, hogy reggel óta részeg! Pálinkásüvegébe beleszemetelnek a kis csibészek. A vakember szaglász, köpdös, üvöltöz és kapkod, Sötétségében most az alvilág szörnyeivel vív harcot. Négy szegény nő az udvarra fut s a gyerekek mögött Bőgnek össze-vissza mint nőstényördögök. Az udvar végén a Nyugatitól jövet elrobog egy tehervonat, Füstbe, dörejbe temeti szörnyű világukat. Nagynénémet keresem itt, a vakbuzgót; mint a föld alól Hallom visongásait a nyomor poklaiból.