Egy régi városban

A feldult város Éljen, trombitaharsogás – mily pusztító bevonulás, ünnepség nékem ez! – falak repednek, házak omlanak; hiába van helyén ma más: csupa rom, csupa rombolás, hol tekintetem megakad, erdő foszol, hegy leapad – Mintha csak ellenőriző útra, megnézni még mi áll, ő küldött volna ide, Ő – én magam lennék az Idő, maga az örjöngő Halál! Gránátként tüzes hajnalát hány ostromló év lőtte rád óh városom! Mily küzdelem folyt s aztán dúlás, förtelem! Oh szegény összekaszabolt homlokok, arcok; kirabolt szájak, szemek s ti, kedvesek, letiport, elhurcolt szüzek – ne kérdjétek mért hallgatok s tekintek szorongva körül; kit megismerek: meginog, felém lépve, gyors fintorok között a sír felé röpül!   Kóborolva   1 Van egy-két hárs is még a fák között, de egyet sem lelek meg a ligetben. Illatjuk bárányfelhőként lebeg, száll ide-oda az éjben felettem. Az internátusból egy éjszakán ideszöktem ki; reggelig zokogtam. Miért? A kínt az ész elrejti már. A szív, mint kutya nyí, kapar a porban.   2 A város végén leülök az út szélére. Őt, ki már húsz éve vár rá, őt békítem a kis zsellér fiút, ki egykor idáig rohant világgá. Mert itt is átok, megvetés nevelt. Ha jössz, most állj mellém, hírnév, dicsőség! Úgy járom be a sok meghitt helyet, mintha egy arcról könnyeket törölnék.   3 Szeretnék hálás lenni. Nem tudok. Mint pohár bort, úgy tartom föl a fénybe a sárga multat. Belekóstolok. Keserű még. Nem üllepedett még le.   Búcsú Mint tengerre vetett rózsák, karikába-kerengve szállt magasan négy-öt pihenő kis felleg – utolszor visszatekintvén még a kanyargó gépkocsiból, igy láttalak, oh Völgység ragyogó koszorúval! – akár ő, akinek elsüllyedt tündérországa te lettél, zúgva örök dalt s bút neki, hogy míg él, panaszolva „hordja szelíd kötelét az elomló szőke hajaknak…” Szépülj meg, nekem is! Vaskos fájdalmaim ércét, váltsd tündéri kohódban aranyra! Ha messze leszek majd s vígaszt, fényt keresek – a Sötétben az égre világlón zúgja felém is szép üzemed: nagy munka megy itten! Itt kap az árva palástot, a kiskondás koronát és kardot a nyurga diák, aki álmaiban hadak élén küzd, míg népe szabad nem lesz, hős, mint a mesékben…