Rend, béke…

Rend, béke. Sok szelet látott gatyák jelzik csak a táj csüggedt sóhaját a vén kötélen, mely több nemzedék vágyálmaiba leereszkedék… Megáll, megfordul és a fél eget végigokádja azzal, mit bevett a részeg nap, ahogy a hegyre ér. Furulyaszó kél, mint sebből a vér. Apad, végsőt ráng, halványul a táj, hogy már a mult és tán a sziv se fáj. Itt-ott egy „rosseb!” még s nyögés… Haza- tért lám a háznak régtül várt ura. Az angelus hiányzik még talán s az őrület: a kismadár a fán.