Bérestemető

A legelőn túl, négy akác között licium védi a kis temetőt. Márvány nem fénylik benne, semmi jel. Kötésig érő gazfű veri fel. Csalán veri fel ezt a temetőt, mintha a holtak lelke még a föld, a sír mélyén is rejtené magát, fortyogna, égne: kínlódna tovább. Itt nyugszanak az ősök. A magos gazban az ifjú utas rátapos néha egy dombra, rajt még a kereszt, azon egy szép név: Énekes Ferenc. Itt nyugszik minden őse. Légy dönög; arrébb, a törpe licium mögött csorda konog; ritkás kolomp-szava, mintha egy mély álomból hangzana. Az ott az élet, tompa, hangtalan. Ez itt a múlt. Néha egy nyugtalan tehén betéved a sírok közé. Szaglász és felbőg a nagy ég felé.