Mint két fuvallat közt az ág…

Harmadnapja se hír, se újság? micsoda béke! – hirtelen milyen szabadság leng köröttünk e nyár eleji reggelen! A váratlan csöndben, mely félve lapul még, fülel és remeg, a hajszolt szív, a fáradt elme kapkodva föllélegzenek. Végre egyedül! Végre nyugton! Ha zúg is messze a világ, ha úgy piheg is ez a béke, mint két fuvallat közt az ág: csend, csend egy napnyi még! – A pusztát elkerülte jó messzire, messze porzik az úton újra a postás könnyű szekere. Halkul és halkul – mintha morgás, vad falka, dühös vérebek fogcsikorgása távolodna a fák között, a domb megett. Elmúlt; fölöttünk mintha szennyes hullám tajtékzott volna át, rázza magát a völgy a szélben s nevetve lélegzik tovább.