Téli éj

Úgy, úgy, jó gyermekem, úgy lesz újra minden, mint e világban volt.
Künt az ablak előtt megropog a friss hó, csikorog, nyikorgál,
ahogy a favágók elcsoszognak sorra… Lent a puszta kútnál
szomjas ökrök bőgnek… nyujtva s panaszosan… mint e világban volt.
Mint e világban volt, úgy lesz újra minden… zsong a téli reggel,
Nagyanya dödögve tüzet rak a szoba kicsiny kályhájába,
söpröget, törölget, behoz három bögrét reszkető kezekkel.
Alszol még, de beleng álmodba is a tej édeskés párája.
Így lesz újra minden; álmélkodó szemmel ismersz mindent újra,
páros drótja közt a megtisztitott lámpát… a hű varrógépet, mely vígan csörömpöl.
Mintha minden újra kezdődne!… Egyszerre tisztán, megújulva
ülsz föl a dunyhák közt, pislogsz nevetve a hirtelen örömtől.
Ez lesz a másvilág… nevetve ismerünk egymásra, kik hajdan
elváltak, nevetve fűzzük egymás nyaka köré karjainkat –
Künt kerék nyikordul, a disznók visongva döngenek az ólban.
Tele fürge zajjal, nyüzsgő igérettel megkezdődik a nap.
Az édes, a könnyű, meghitt nap, a szép nap! és mostan beváltja,
mivel hajdan újra s újra hitegetett: sohase lesz vége –
Becsilingel a dél. Megáll a délután; ott ülsz az ablaknál és anyád karjába
dőlsz és nevetgélve tekintgetsz a téli derűs szép vidékre!
A gyönyörű völgybe! – s integetsz, ha néha ismerősök jönnek küszködve a hóba’
S elfeledsz más mindent, ami máskor történt és másutt: azóta mindig idegenben!
Ifjú könnyeidet, férfi vergődésed… a jajt, hajh-t, a négy sírt, melyeknél zokogva
nyögtél s átkozódtál… elfeledted mindezt. Ahogy kezdetben volt, úgy lesz újra minden!
S ezt az éjszakát is, e téli éjszakát, bús éjt, születésed harmincadik éjét, mikor zengve-búgva
leomlott körötted a jövő légvára, gyermeki játékvár! s te dideregve-fázva
kiáltottál volna – már az ég felé is! – s szenvedtél csak némán asztalra borulva,
mert se földön, se égen nem lelted helyedet, sehol e világba…
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]