Havas emlék

Megettünk téged kis malac. Nyakonszúrt a szegény paraszt. Kiknek jöttére boldogan sikongattál és untalan ugráltál a deszkák mögött, rádrohantak az emberek. Mert már november elején nem volt számodra eleség. Fülednél fogva húztak és hiába volt a kérlelés, aki úgy ápolt, mint fiát, ki gazt hozott s kukoricát és vakarta a hátadat, anyám fogta a lábadat. Hallottam jajgatásodat, bent a meleg dunyhák alatt. Sírtam, befogtam fülemet, átöleltem testvéremet. S képzeltem, jaj, mi lesz, mikor reánk is ránkkerül a sor. De már a pörköléseden vidám szívvel voltam jelen. Néztem a felcsapó tüzet, körmömre húztam körmödet. S a füstös, pernyés ég alatt rágcsáltam megsült farkadat.