Egy sápadt nő egy kis szobában…¹

Nem volt riadalom a pusztán, amikor megszülettem én váratlanul, hivatlanul tán halottak estelén,   novemberben, halottak napján, gyertyagyújtáskor, amidőn fejfák tövén a puszta népe künn térdepelt a dombtetőn,   harangszókor, mikor a szomszéd falvak magas sírkertjei hirtelen testvér-őrtüzekként elkezdtek fényleni.   A völgyben egy kis házban akkor szédült nehéz kínra anyánk. Elképzelem a téli tájat és azt az éjszakát:   egy sápadt nő egy kis szobában s körül a komor hegytetők ormán villogó koronákként lobogó temetők.   Körül a halál diadalma, gyertyás, kisértő ünnepély és lent egy váratlan sikoltás a párás völgy ölén.   Fönt sírás, tompa jaj, harangszó és lentről a völgy, mint meleg tenyér fölnyújt vigaszul egy csöpp sikongó életet.