Megered az eső

Megered az eső – fátyla alól még kinevet egy percre a zöld hegyvidék, aztán összerántja gyorsan fátylait és kezdi már magos zokogásait. Mint egy antik hősnő, ki a Sors setét éjébe hullt és ott tördeli kezét, elfordul jajongva, őrjöngve kiált, szél zilálja szerte hosszú sikolyát. Igy hallom a hegyet, ahogy eljövök lábánál, a köd gyors bokrai között s átfutok a három patakon, melyek eltakart arcáról zúgva ömlenek. Ez hát az ősz! hajt már engem is tovább a Végzet ösmerni sötétlő honát. Ködben futok tova, imbolygó világ oszlik, fut előttem, mint ősz délibáb. Fölöttem szárnyalva ki jöttél velem, fordulj más vidékre gyönge szerelem, eltakarom arcom, egyre távolabb, mélyebbről halljátok kiáltásomat.