A rebbenő hajnal…

A rebbenő hajnal zajában siettem. Izmos, vidám szelek
Vertek a vállamra, bátorítottak és itattak hajnali
Ízes illatokkal – friss volt a reggeli szél, mint egy pohár viz.
Karomban éreztem az útmenti fákat recsegve hajlani.
S szájamban az ifjú vetések tengeri, habos gördülését!
Hegyek gerincén lépdeltem és dallal búcsúztam a vándor
Országtalan holdtól – s mikor az éj fényes hálóját felvonta,
Kedvem új s új hangot tanult a kiszökő madarak szavától.
Mezők füstölögték éji álmaikat, a fák kinyitották
Szép napernyőjüket, az indák vidáman kúsztak a lábomra,
S rám emelték fejük, kezét szeme elé tartva nézett egy nyúl…
Mindenki megismert… a békák cuppanva buktak az árokba.
Szülőházam állt lenn, hogy felkiáltottam, két szeme hirtelen
Felcsillant – hosszasan meredt rám, könnyesen hunyorgott a napban,
Az udvarra kijött a négy sovány tehén, összenéztek s karban
Fölbőgtek… boldogan hajlott szívem a mély hullám fodraiban.
Eldobtam botomat s kezet fogtam a vén kapu kilincsével,
S mint aki kedvese mellé fekhet végre és a drága mellek
Közé fúrja fejét, lefeküdtem a friss lapulevelekbe,
Anyám tejet hozott… így írtam dudolva eddig ezt a verset.
Így írtam a sürgős levél helyett, amit igértem, kedvesem,
Álmosodom… szemem gyerekkorom színes fátylai borítják,
Uszom, mint karokban… nézem a nagy eget… az apró felhőcskék
Lebegnek… mint egykor a konyhakötélen száradó pelenkák.
Sűllyedjünk! távoli ágyudörgés gyanánt zömmög fent, fent egy méh!…
Halkul… ó aludjunk, térjünk haza végre!… álmomban karomban
Boldog életemet ölelem: az alvó s álmában mosolygó
Nagy útra készülő kis parasztfiúcskát, aki itten voltam.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]