Nem ily dalra

Nem ily dalra készültem én sem! Azt hittem, ifjúságomon leánynevetés, meg madárdal száll át mint fényes buborék s azt nézem oszlani az égen. A szerelem és a barátság legvidámabb éjein is egyszerre elnémultam és – mim is hiányzott? mért nem voltam boldog? mért lettem nyugtalan, mint ki: meglopták, arra döbben és kebeléhez kap riadtan? Egy vén napszámost láttam tegnap; pirulva, csaknem sírva jött ki a kastély udvaráról, szitkok meleg hegével arcán. Könnyein keresztül szemében egy pillanatra fölmerült egy láng, mint kacsintás, majd víz alá bukott dideregve újra, de szívemen, éreztem, szívemben egy percre átszaladt igéző nagy fényed, bujkáló szabadság!