Lombtalan
| Jobban hullatom leveleimet én, mint te, őszi tölgy! |
| Panaszló csörgés fakadt minden léptem után, ahogy |
| A sűrű völgyből feléd jöttem e dombra – |
| Híg levegő borzolja itt hajam, a halál lehelete. |
|
| Még láttam egy rózsát; hogy leszakítottam |
| Szirmai habzón ömöltek lábam elé – |
| Egy leányt is megszólítottam. |
|
| Kezem érintésére ijedten rezzent, megdidergett, |
| Lezizzent a mosoly ajkáról, elköszöntem tőle, |
| Jöttem tovább felfelé s mintha a sűrü év |
| Völgyeiből léptem volna egyre magasabbra, kifelé. |
|
| November magaslatán megállok itt, érzem, a csendben |
| Hogy’ lengedez belőlem az utolsó levél – |
| Szólj, kemény tölgy hozzám! feléd indultam én, kezemben |
| Szikkadt koponyájával az utmenti virágnak. |
|
|
|