Szegénylegény¹

Bozótból bozótba, Karom arcom előtt, futok szakadatlan, Árnyékom is már leszakadt rólam, Falvak fölé az esti szél Hordja sötét áldásaimat, Gazda óvatosan bezárja ajtait. Mindenünnen kívül maradtam én, éjjeledik, mesgyék Bokámra fonódnak, Eddig és ne tovább – Megállok az első házak előtt, hallom a csap csobogását, Asszonyok kacaját, evőeszközök csengése ez, hallom – Kuvaszok szőre fölborzad szagomra. Fű alatt, láp alatt, Elfeledett erdők éjféle alatt lakom én, kezemben Furkóvá rándul a virágos ág is, Így van – éhes vagyok. Sóhajaimtól lebben a rengeteg, Éjjel zsellér vezet, könnyezve mutatja ösvényemet, megáld, Szoknyájuk alá rejtenek a lányok, Ha szuronyaival keresgél a nap. Itt alszom évekig. Alszom forrás mélyén, határkövek alatt, Érlelődik a csend – A legsűrűbb éji óra alatt kel ki Öklömből az első tűzmadár, égi rianás, a villám! Megtorpan rá az ég S – halljátok! – ő lép fölöttetek, döngve, ő a soselátott: Patkó Bandi, likas csizmáiban! dülöng, Énekel rekedten, Nyakában a kötél, Énekli rekedten A halálraszántak részeg toborzóit.