Szomorú béres¹

Porhanyó kenyerem, kiszítta a nap, Italom langyos, langyosuló vérem Lassítja a nap, Ülvén gondjaim s verejtékem gőzei alatt Köröttem némán fordul a mező – Dél van, Erdő fenekén alszik a szél s a jövendő. Kasznár hintaja gördül, Nehéz kezem fáradtan emeli kalapom, Por temet engem, hamu és pernye, Ökreim tekintete érleli szívem. A por mögött, a fák mögött, Felhők terebélye, por lombjai mögött, Amerre egykedvűen eltántorog a nap, Távol városok élnek, fényes terek forognak a csillagok alatt, Vannak tengerek, úszó szigetek, égő aranyhegyek – Mindenről tudok én, Telve van a föld, telve van az ég,   de én, Tanácstalan ülök idegen mezőben, Kéretlen jövevény, ki munkám végeztével Kicsépelt kazal árnyékában ősszel Hangtalan fordulok a közönyös földbe.