Énekelj, költő

Meleg szájammal, élő szavaimmal
úgy állok itt, mint akit szél ütött,
megbénitanak
villanó dühök,
sistergő hirtelen akaratok,
fegyverért kellene kapni karomat,
kiáltani! – és szédülök, csak
dadogok –
Hallom, hogy buknak árkokba a vakok – a ködben
vér bugyog, elhal… hallom, a ködben,
hogy sikoltja sorsát kifeszitett leány, hogyan
zuhog a hant a zokogóra, hogyan
csobban a víz, állat szűköl… hogy csattog a gőg
skárlát lobogója a csendben nyüzsgő táj felett –
Ha kibomolhatna hangom, mint a fergeteg! mint égi
kanóc! fojtott ereje rohanó sercegésbe ha gyúlhatna
pillanatra is – de lángolón!
láthatnátok
e völgyet, mint feldúlt hangyabolyt, tele
futó puposokkal, gyilkosokkal, kik arcuk eltakarják –
éles
suhanás ha lehetne, mint a sikos,
precíz istennyila.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]