Vivos voco…

„Elhallgattattuk a gyaurok utálatos harangjait” – valamelyik török krónikásnál olvastam ezt, így summázta a Mohács utáni hódításaik jelentőségét.

Erőfeszítésembe kerül, de végtére is el tudom képzelni, hogy ugyanaz a harangszó, amely a gyerekkori megszokás révén nekem békét vagy derűs serkentést jelent, egy idegent úgy érhet, mint valami idegesítő, brutális agresszió, egy egész falu vagy város népének hosszú perceken át tartó sulykolása, amely nemcsak a dobhártyát rezegteti, hanem az agyat, a koponyacsontokat és minden sejtet…

Vesd össze: emlékezhetünk, hogy régi utazók milyen idegenkedve írtak a távol-keleti gongok és kolompok hangjáról!